GAMES THAT I LIKE

GAMES THAT I LIKE

Vessünk csak egy pillantást a Kotorinosu-ra is!

2015. december 19. - herma

Mani Morishita (aki japán természetesen) 2011 óta ontja magából a játékokat. Illetve, ha nem is ontja, de azért már egy jó tucattal leszállított az arra érdemeseknek. Ahogy telik múlik az idő, egyre hosszabbak a játékai, azaz egyre nagyobb fákba vágja a fejszéjét, és nem is hiába, a jayisgames-en rendre kimagasló átlagokat, és lelkendező értékeléseket kap.

kotorinosu.png

Bevallom, én még csak néhányat játszottam végig az övéi közül, és annyira annyira nem nyűgöztek le, de simán annyira azért igen. Szóval egyrészt pótlom a lemaradásom, másrészt pedig e helyt jószívvel ajánlom a munkáit. Illetve most csak az idei termését, ami áll egy "remake"-ből (úgy látszik, mostanság divatja van az ilyesminek, ld. a tegnapi tesshi-e ajánlót), meg egy banner game-ből.

Ami az előbbit illeti, 10 nap híján 3 évvel később, minthogy megjelent az eredeti Sphinx, április 6-án jött ki az "új verzió", és akkor itt és most megállnék egy pillanatra. Ugyanis azért teszem idézőjelbe a remake meg az új verzió szavakat, mert lényegében semmi köze nincs egymáshoz a két játéknak. Jó, persze az egyiptomi, piramisos tematika közös, de hát az a címből is sejthető. Szóval inkább Sphinx 2 címmel kellett volna ellátni az újabb művet. Amúgy furcsa megoldás, hogy alapvetően az eredeti játék fel sincs tüntetve az oldalon, hanem mielőtt rányomnánk a Sphinx startjára, ott kell a Classic version gombra klikkelni (itt mindjárt a linkképen látható is, hogy miről beszélek, csak mellékesen, a korábbi Matryoshka játéknál dettó ugyanez a helyzet). Szerintem mindenki tegye is ezt, hogy melyiket játssza előbb, teljesen mellékes.

Tehát következzék a Sphinx, én bizony ezzel futottam először össze a Kotorinosuéktól (méghozzá az ideivel), és eleinte furcsa volt a lo-fi grafika, már a tekintetben, hogy milyen "menő" az alkotó. Aztán egy idő után megfigyeltem, hogy bizonyos részek profibban ki vannak dolgozva, és látva a többi játékot, az itteni elnagyoltabb megvalósítás csak simán a koncepció része. Azaz most ez van, akinek bejön, bejön, akinek meg nem, majd legközelebb fog csak örülni...

Nem lövök le semmit, ha elárulom, hogy jó pár szobán keresztül vezet az utunk kifelé a piramis belsejéből, és egy idő után ide-oda fogunk járkálni, mint a kismajom, a végső kapu kódjához meg már úgy kell ismernünk az egész terepet, mint a tenyerünket (ezek mindkét részre igazak). Nem rettentő nehezek a rejtvények, de nem is könnyűek, akad belőlük jó néhány, és azt mondom, elakadni sem szégyen. De korrekt a játék, tehát szó nincs arról, hogy utólag ne mondanánk azt, hogy bizony erre rájöhettünk volna magunk is.

sphinx.png

A másik játék, mint mondtam banner game, ami annyit takar, hogy nem külön képernyőn nyílik meg, hanem a főoldal tetején az a hatalmas kép (fejléc), az maga a játék. Méghozzá a Room Δ*, és október 16-án jelent meg, és egész nagy képernyőn játszható (mint ilyen, jó ötlet ez a banneres megoldás), sőt, szalagként tudunk rajta jobbra-balra haladni, így ugyan csak "egy oldala van a szobának", mégis vagy 3 szobányi izémizé belefér. A végén pedig egy az addigiak alapján igazán váratlan, alaposságot, szemfülességet, és talán némi komfortzónából kilépő logikázást is igénylő feladvány adja a kulcsot a szabadságunkhoz. De előtte is akad az egész szobát behálózó, több csavart rejtő trükk, szóval nem kell aggódni, el vagyunk látva feladattal...

delta.png

Egy megjegyzés, nem tudom, hogy a későbbiekben ezt le fogják-e cserélni másik bannerre, mert nagy kár lenne érte, ha nem lehetne elérni (márpedig akkor erre számítok)...

Egyébként van már egy Room Γ nevű szobája is már Maninak, ami tematikusan elődnek tekinthető, ha érdekel valakit, az oldalon megtalálja!

Na, most nagyjából ennyit terveztem írni ide, remélem, aki kipróbálja valamelyiket, nem bánja meg...

Ui.: A nagy durranás, amit itt ígérgetek napok óta, elvileg hétfőn jelenik meg, bár előreláthatólag 1-2 napot csúszhat, holnap még többet elárulok róla! ;-)

 

*az meg egy  vicc, hogyha rányomunk a Room Δ-ra a játékok között, akkor nem hoz ki semmi érdemlegeset

 

A bejegyzés trackback címe:

https://escapefromadventures.blog.hu/api/trackback/id/tr518180930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása