GAMES THAT I LIKE

Best of Games 2015 - második rész

2016. február 23. - herma

besztsuitable.png

 

Az előző posztban végül csak a cikk első fele látott napvilágot, a folytatás pedig itt van ni!

A múltkor a top 10-es lista alsó felét jártuk végig, most a tetején lévőket vesszük sorra:

 

05. Gatamari Escape 23

Ismét egy japán escape game, de ezen gondolom, senki nem lepődik meg. Bár még nem vagyok nagyon képben a gatamari háza táján, lévén csak az utóbbi néhányhoz volt szerencsém, egyre inkább az a benyomásom, hogy a legjobb alkotók között tarthatjuk számon őket. Illetve inkább azt mondanám, hogy a játékaikban általában ott az isteni szikra, csak mindig benne van a pakliban, hogy egy-egy ponton szinte lehetetlenné válik az önálló megoldás, és ez gátat gördít a felhőtlen lelkesedésem elé. Viszont ha valahogy sikerülne levetkőzniük ezt az igen jelentős problémát, akkor minden megmozdulásuk igazi közkincs lehetne. Lévén az eddigi négy játékuk, amihez szerencsém volt, hemzsegett a kreatív ötletektől, bővelkedett meglepetésekben és csavarokban.

Igaz, hogy sallang nélkül, csak a funkcióval rendelkező tárgyakat teszik a szemünk elé, de azokat - ha kissé szögletesen is, - igazán igényesen. Zene ugyan nincs, de az effekteket elég jól megoldják (megint csak a korrekt minimalizmus jegyében). A kezelőfelületre nem lehet panasz, általában nyilak mutatják, hogy merre lehet menni, a tárgyak használata a szokásos (about item gombbal lehet valamit alaposabban megvizsgálni). Ugyan nem mindig vagyunk kellően felkészítve rá, de szokott több lehetséges vége is lenni a cuccoknak, így vigyázzunk! Szerencsére van save funkció, úgyhogy ha gyanús, hogy valami kijárat, akkor feltétlenül nyomjuk meg! (Utána, ha vége a játéknak, frissítsük az egész oldalt, és úgy nyomjunk continue-t, mert ha új játékot kezdünk, akkor elvesznek az addigiak!) Ja, és kifejezetten érdemes tovább nyomulni, mert nem csak egy nüansznyi pluszt kapunk, mint pl. a tesshi-e-nél, hanem több komoly lépés van még hátra, és lényegesen más a befejezés!

Amúgy 2015-ben a 23-25 sorszámúak voltak terítéken, tehát akad kettő, amelyiket nem választottam be: a 25-össel találkoztam először, kifejezetten tetszett, pláne hogy

 

Csak nem éreztem annyira különlegesnek (meglehet, hogy később megváltozik a véleményem), de mindenképpen érdemes kipróbálni! A 24-es (ahol nem kijutni kell, hanem be a házba,) viszont nagyon felhúzott, mert alig tudtam elkezdeni, utólag, azért azzal sem volt hiábavaló bíbelődni. Ám maradéktalanul csak a 23-as győzött meg: piszok komoly játék kerekedett belőle, pedig az elején nem is sejtettem volna, sőt még később sem! (Jó, beismerem, a vége felé már egy csomót puskáztam, de csak mert elfáradtam, és nem volt kedvem félretenni. Visszatekintve asszem rájöhettem volna magamtól is mindenre...) Eredetileg talán egy múzeumba vagyunk (bezárva), míg 

 

Remélem nem is kell többet mondanom, mint hogy: az 5. helyre tettem, naná, hogy mindenki tegye vele próbára a képességeit! (és legyen nálam türelmesebb! :-))

gatamari.png

Ha már szőrmentén említettem, a negyedik a 22-es, amelyiknek a végére jártam, és az egyik legeredetibb az összes escape game közül, amelyikkel valaha is játszottam, viszont jobbára  valamelyes angoltudást igényel (már megint...), mert szókirakó van benne. Nagy kedvencem, bár az első befejezés utáni részt elég bénán oldották meg...

Ui.: Ne ijedjen meg senki, ugyan elvileg mindegyik japán nyelven van, de semmiről nem maradunk le, ha nem értjük (szerintem legalábbis, és természetesen én sem értem...)

 

04. rustylake: Cube Escape

 

"Ahol a nyugodt víztükör alatt sötét lények élnek.

Ahol hangok szűrődnek ki a fákból.

Ahol réges-régi kincsek várják, hogy rájuk találjanak.

Ahol a festmények életre kelnek.

Ahol semmi sem merül feledésbe.

Ahol a madarak ébenfekete tojást raknak."

Nagyjából ezzel a mottóval indult útnak a rusty lake blog március végén, egy nagyon színvonalas kis gyűjteményt raktak össze a kedvenc flash escape / adventure / puzzle játékaikból (a nagyja előttem is felfedezésre vár), és egy hónap múlva már elő is jöttek a Cube Escape nevű saját sorozatukkal. Hat játékkal készültek el az őszre, majd egy nagyobb lélegzetvételű vállalkozásba fogtak, ez lett a Rusty Lake Hotel. Ez az utóbbi már nem ingyenes, és - egyelőre, sajnos - nem is jutottam hozzá (na nem a 2 $-os ára okán). Az összes epizód ugyanabban a finoman szólva is furcsa világban játszódik, az egyes részek viszont nem (feltétlenül) időrendben követik egymást (ám ettől még ajánlott őket sorban végigvenni).

Az alkotó(k?) is elismerik (maradok a többes számnál) a Twin Peaks tagadhatatlan hatását, és hát kell-e ennél több? Ezek után nem meglepő, hogy mi (azaz a főszereplő) egy rejtélyes gyilkosság ügyében nyomozunk. Jó, nem Lauráról van szó, de naná, hogy egy fiatal lányról. Amúgy meg rettentő szürreális az egész, viszont a Twin Peaks-es hangulaton túl igen komoly horrorisztikus jeleneteket is tartalmaz. Bár "ártatlan rajzokból" építkeznek, de tényleg ijesztő lehet sokaknak, tehát vigyázat, csak erős idegzetűeknek!

Egyébként jövőre további három epizódot terveznek, azaz még koránt sincs vége semminek.

Sőt, olyannyira fejlődnek a dolgok, hogy mostanra már szinkronszínészeket is dolgoztatnak az alkotók!

Az alapok a klasszikus escape game-hez nyúlnak vissza, de a megvalósítás nagyon elrugaszkodott attól, amit megszoktunk. Néha előjönnek a hagyományos fordulatok (pl. beírandó kód, kulccsal kinyitandó szekrény) de irdatlanul el tud szállni a sztori. Sokszor félre kell tennünk a logikát, és alkalmazkodnunk az elképesztő szituációhoz, amibe épp csöppentünk.

Mielőtt adnám a linkeket, annyit még elárulok, hogy a szerzőknek volt már egy munkája évekkel ezelőtt, és már abban is benne volt a mostani művek csírája. Szóval amolyan spirituális elődnek tekinthető. Nem tudom, ki botlott bele, mindenesetre Samsara Room a címe, és a biztonság kedvéért ide is linkelem (alapozó gyakorlásnak nem árt, és önmagában is igazán szórakoztató).

Rátérve a Cube Escape-kre, a névből sejteni lehet, hogy kockákkal lesz dolgunk. Igaz is, ám csak nagyon absztrakt formában. Azaz időnként majd találunk egy-egy ilyen-olyan kockát, amelyeket oda kell tenni valahova, és akkor történik valami. Egyébként meg a Rozsdás tó környékén fogunk "nyomozni" igen kísérteties körülmények között.

Az első rész a Seasons, és már a bevezető képkockákból látszik, hogy komoly időutazásban lesz részünk. Igazából mindössze egy szoba négy fala között leszünk végig, csakhogy az évek alatt szép lassan kiderül, hogy ahol vagyunk, 

Elég hosszú epizód, nekem nehezen indultak be a dolgok, de utána hamar rákattantam.

Mielőtt bárki elkezdene játszani, még egyszer szólok, hogy bizony eléggé meg lehet ijedni! Nem csak rettenetes dolgoknak leszünk szemtanúi, hanem hirtelen ugranak elő félelmet keltő képek, és a rémisztő hanghatásokkal sem spóroltak. Persze mindez a játék része, sőt, a varázsához tartozik, csak nehogy kiugorjon a szívünk! 

rusty_seasons.png 

A második rész a The Lake, ami csak egy nyúlfarknyi szösszenet a Seasons-hoz képest. Elég klausztrofób a hangulat a tóparti kis fabódéban, és nem véletlen a rossz előérzet, a végére meg is jön a baj! Hacsak nincs valami külső információ a birtokunkban (annyit súgok, hogy nem véletlenül második rész...). Ebből remélem kiderült, hogy kétféleképpen is végződhet a kalandunk...

 rusty_the_lake.png

Mielőtt tovább haladnék, fontosnak tartom megjegyezni, hogy az egyes részek egyáltalán nem időrendben követik egymást (a Seasons ugye eleve négy különböző időpontban játszódott), és mi magunk is más és más karakter bőrében találjuk magunkat. Itt és most viszont nem akarok többet elárulni, mert szerintem akkor érdemes csak alaposabban utánajárni, ha már néhány részen túl vagyunk (mondjuk az itteni összesen :D). Ha valaki már eleget tett az előző mondatban emlegetett követelményeknek, akkor (és szigorúan csak akkor!!!) erre a linkre kattintva eljut a rusty lake blogra egy hivatalos magyarázó ábrához!

A harmadik darab a kedvencem, a címe Arles, nem tudom, hogy hányan vannak tisztában vele (én nem voltam), de Van Gogh ott alkotott utolsó éveiben. És igen, az ő világába csöppenünk bele. Illetve először csak a házába, de hát a festményei ott lógnak a falon, és kínálják magukat egy-egy őrület határán táncoló kalandra.

Talán a legkevésbé félelmetes rész, ha ez számít valakinek, de itt is van kitől összerezzenni, meg persze a levágott félfül is bejátszik, naná, hogy vérben tocsogva!

 rusty_arles.png

A következő mű a legtvinpíkszesebb a maga Herr Hollójával és Hal Hölgyével. Az ember időnként elgondolkozik, hogy nem a zárt osztályon van-e, vagy legalábbis az alkotók nem onnan szabadultak-é el. Továbbá egy sor hagyományosabb logikai játékkal is szembetaláljuk magunkat (dominó, sorminta, kottázás), ám a körítés az igazán lényeges, márpedig az döbbenetesen beteg! Eleve, a Harvey's Box címhez méltóan egy kartondobozban tevékenykedünk egészen az irgalmatlan végkifejletig...

 rusty_box.png

A Case 23-ban (23-as ügy) a nyomozó, Dale Vandelmeer szerepében találjuk magunkat, és nemhiába a sok kutakodás, tényanyagát tekintve ez a leginformatívabb rész az eddigiek közül, és hát messze a leghosszabb is. Igazi sokajtósszekrényes escape game keretbe van ágyazva az őrület, ami bizonyára a detektív rendszertelen életvitelének, és a transzcendentális felismerések előidézésére előszeretettel használt rendkívül káros tudatmódosítók halmozott használatának eredménye ;-).

 rusty_case.png

A máig utolsó fejezet egy, a Rozsdás tó partján épült malomban játszódik (The Mill), és a legkevesebb, ha azt mondom, nem hoz enyhülést! Örömteli, hogy itt már a szinkronszínészeti tevékenység is jelen van (és a következő részekhez is keresik már a jelentkezőket!)! Nem akarok semmit sem lelőni, de a vénségesvénöregasszonnyal megeső félelmetesen aberrált kontaktjaink mindent visznek! Meg a nem jó állapotban lévő (khm) lány ide-oda tessékelése se semmi, nade csukom be a számat, legyen elég ennyi!

 rusty_mill.png

Ugye nincs ember, akit ne vennének le a lábáról a Cube Escape-beli kalandok?

Alkalmasint nincs így, de akit egyszer megérintett, az már sosem menekülhet a hatása alól (sem)...

Egyéb túlcifrázott végszó helyett felvezetem a Rusty Lake Hotelt is (amellyel, mint mondtam, nem állt módomban még megismerkedni): a vidék / világ ugyanaz, a helyszín meg - mily meglepő - egy szálloda. Különös vendégek (Nyúl, Disznó, Szarvas úr és társaik), még különösebb esetek (gyilkosságok, mi más)... Öt éjszaka, öt vendég, és egyik sem a saját lábán távozik. Mi pedig végig lelkesen beszállítunk a szakácsnak...

Miután ez fizetős játék, a képre kattintva nem az online verzióhoz (mivel az nincs), hanem a vásárlási lehetőséghez ugrunk. Akit érdekel, ne habozzon, hiszen igazán potom összeg!

rusty_hotel.png

További ínycsiklandó kedvcsináló gyanánt kirakom a trailerét is, mert nagyon pofásra csinálták:

Hú, terjedelmes kis értekezés lett ez, de hát meg is érdemelte az "alapanyag", most pedig következzenek a dobogósok!

 

03. Mateusz Skutnik: Submachine 10: The Exit

Azt is megérteném, ha valaki visítozni kezdene, hogy miért csak bronzérmes, mert bizonyos értelemben az év legfontosabb játéka, és amellett nagyszerű is, sőt, hibátlan. Ráadásul méretében is jócskán felülmúl bármit, amit korábban alkotott a lengyel zseni. De hát fel kellett állítanom valamilyen sorrendet, és így alakult...

2005-ben jelent meg a Submachine első része (The Basement), és ugyan a szokásos escape game-ekhez képest meglehetősen sok szobával találhattuk szembe magunkat, azt még csak sejteni sem lehetett, hogy mi (minden) vár ránk a későbbiekben (maga a készítő sem tudhatta...). Később minden egyes epizódnak megvolt a saját erőteljes karaktere, ha úgy tetszik, világa, és mégis mind illeszkedtek a Submachine-univerzumba, szép lassan egy történet is kibontakozott előttünk (még ha sok minden ma sincs tisztázva belőle), ezen felül a különböző helyekről összevadászott naplójegyzetekből, feliratokból egy rém bonyolult (és zavaros ;-)) mitológiába (avagy világrendbe?) is betekintést nyerhettünk. Megtanultunk mindenfelé teleportálni, őrültebbnél őrültebb kozmikus és lokális összefüggéseket fedeztünk fel térről és időről, valamelyest kiismertük a Submachine természetét, működési elveit és mechanizmusait, no meg a történelmét, egyes rétegeit, aztán szép lassan magunk is részesei lettünk, felfedezőként, rekonstruktorként, de mindvégig az volt a távlati célunk, hogy egyszer valahogy kijussunk belőle, és ezáltal visszanyerjük a szabadságunkat, mert nem bűnhődhetünk örökké azért, mert egy alkalommal véletlenül belecsöppentünk...

Mint az alcím (A kijárat) is mutatja, elérkezett hát az idő, és szavakat nem találni, olyan fantasztikus és grandiózus finálét kanyarított nekünk Mateusz. A rengeteg bejárható (és bejárandó) új rétegből ugyanis előbb-utóbb eljutunk az összes(!) korábbi utazásunk helyszínére, és mi lehetne magával ragadóbb, mint az egyre közeledő vég előtt egy kicsit újra végigélni a korábbiakat, fejbúbig merülve a nosztalgiában, miközben a feladataink egyáltalán nem válnak rutinszerűvé (sőt, most látjuk csak igazán, hogy mennyi mindent nem tudunk még), sokszor kell elesetten ténferegnünk ide-oda az óriási (és egyre növekvő) világkomplexumban, hogy csak egy hangyányit közelebb jussunk a célunkhoz.

Nos, ha valaki eddig nem tudott volna a Submachine létezéséről, az most bizonnyal azt érezheti, hogy lemaradt valamiről, meg hogy elölről kellene kezdenie, ha érteni akarja a befejezést. A lemaradást nem vitatom, annyi élményt rejtegetnek a korábbi játékok is, hogy feltétlenül pótolni KELL őket. Azonban ha valaki az Exittel akar kezdeni, nincs semmi akadálya, sőt, ha valamilyen fura oknál fogva csak eggyel hajlandó foglalkozni életében, akkor még ajánlom is, hogy ezt válassza, az életre szóló emlék garantált, csak a nosztalgiaérzés marad ki. Ha viszont sikerült eléggé felcsigáznom az illetőt, kezdjen neki elölről, menjen végig a részeken szépen sorjában, hogy amire ideér, képben legyen! Egyébként nagyjából a 4. részre (The Lab) érzem, hogy kialakult a műfaj sztenderdje, a 3. rész (The Loop) egy kuriózum értékű darab (mellesleg az Exitben is sokat fogunk vele nyűglődni, nem árt edzeni egy picit...), a 2. pedig (The Lighthouse) még némileg kiforratlan (viszont attól még zseniális, és itt járunk be először hatalmas területet, csak talán a legnehezebb puskázás nélkül végigmenni rajta).

Na de térjünk vissza a Kijárathoz, túl sok mindent nem akarok elmondani, a lényeg, hogy (mint az szokásos) elindulunk valahonnan, és néhány apróbb rejtély megoldásával (áramellátás biztosítása, kulccsal ajtó kinyitása, ismerkedés a részünkben működő lokális teleportációs lehetőségekkel), no meg némi világokon át való gyaloglászással előbb-utóbb elérünk az epizód központi teleportjához (pofonegyszerűen működik), amivel eljuttathatjuk magunkat a különböző rétegekbe (layers), direkt nem árulom el, hogy hányba (én először nem voltam elég alapos, hátha más sem lesz az ;-))! Aztán már a dolgok - ha olykor csak lassan is - majd szépen adják magukat (ha nem, akkor bátran tegyük félre, adjunk neki időt!). Elrontani nem igazán lehet a dolgokat, mert bár a cselekmény nem egyenesvonalú (hálistennek), nem lehet olyat csinálni, amivel ellehetetlenítenénk a pozitív végkifejletet. Egy dologra figyeljünk csak nagyon: innen-onnan - mint a korábbi részekben is - összegyűjthetünk néhány piros bogyót (secret) a játék során, amelyek a vége felé valamiféle bónusztartalomra "válthatók" valahogyan (hú de rejtelmes vagyok!). Azonban nélkülük is be lehet fejezni a játékot, és ha ezt megtesszük, többé nincs visszaút! Tehát ha ezt a "küldetést" is teljesíteni akarjuk, akkor nehogy "győzzünk" idő előtt, mert kezdhetjük elölről az egészet!

Az irányítás maga rém egyszerű, egy klikkelés arra, amerre haladni akarunk, és már megyünk is (ha lehetséges), ill. a tárgy- és eszközhasználat sem nehézkesebb.

Ennyi előkészítés után következzék végre a mű(remek) (aki pedig örülne még néhány további szíves jó tanácsnak, az a kép alatt talál néhányat):

submachine1.png

az online verzióhoz görgessünk a képernyő aljára, de vásárolni is lehet!

Még néhány gyakorlati tanács (talán nincs komoly szpojler benne, de aki teljesen egyedül akarja, az ugorja át (egy dupla sorkihagyás jelzi a végét):

- Érdemes már a legelején szert tennünk egy hátizsákra, mert különben hamar be fog telni az inventory-nk, és indokolatlanul megnehezítjük magunknak az előbbre jutást!

- Semmiképp se akarjunk egy konkrét dolgot feltétlenül megoldani, mielőtt tovább haladnánk, mert könnyen lehet, hogy a játék csak sokkal későbbi pontján lesz rá lehetőségünk (még ha ez ott és akkor nem is látszik).

- Ha nagyon nem tudunk tovább haladni, az is lehet az oka, hogy vannak bejáratlan területeink, amiket (mondjuk) figyelmetlenségből nem vettünk észre!

- Egyébként se szégyelljük / sajnáljuk újra és újra bebarangolni az egyes részeket, mert korábban jelentéktelen háttérdizájnnak tűnő dolgok is komoly jelentőségre tehetnek szert idővel!

- De ez korántsem jelenti azt, hogy az égvilágon mindennek van jelentősége, a készítő bizony nem spórolt a "felesleges", pusztán hangulatfokozó látványelemekkel!

- Ha valaki előrelátó (és főleg szorgalmas), akkor készít magának jegyzeteket, hogy mi hol található, mert ezzel sok felesleges kört meg lehet spórolni, persze ehhez macerás kitalálni a sok jelölést, elnevezést, szóval ha inkább mégsem, nyugi, én sem csináltam... 

- Figyeljünk az összefüggésekre, működési mechanizmusokra, mert amit valahol eltanulunk, azt másutt mi magunk is tudjuk alkalmazni, ill. jobban átlátjuk, hogy mi a célunk az egyes eszközökkel, (szub)masinákkal.

- A Loop jellegű résznél pl. sokkal hatékonyabbá tudjuk tenni a keresgélésünket, ha kiókumláljuk az egyes szobák követési rendjét!

- Végül a szokásos angoltudást firtató intelmem: van néhány oldalnyi naplójegyzet, amik színesítik az összképet, illetve kiegészítik az előző részekből - esetleg - megszerzett információinkat, ám a játék végig vitele szempontjából lényegtelenek. Egyébként a tárgyak nevei ugyan angolul vannak, de alighanem senki nem veszít semmit, ha nem érti a jelentésüket, kb. egytől egyig fantázianevek. Tehát elég a formákra koncentrálni!

 

Aki túljutott az összes részen, és még mindig éhes maradt, annak felhívom a figyelmét, hogy van néhány spin-off-ja is a sorozatnak, meg egy egészen különleges Submachine Universe, ami nem hagyományos játék, hanem egy - jelenleg - 100 felfedezésre váró helyszínből álló világ (ennek a megismerésében még én sem jeleskedtem). Persze a fenti linken keresztül ezek is elérhetőek! Továbbá, ugyan a történet fősodra lezárult, még elképzelhető a jövőben néhány további epizód, bár Mr. Skutnik most egy komoly váltást tervez, és valami teljesen újba szándékozik kezdeni. 

Mindezek mellett azt sem tudom magamban tartani, hogy az úriember munkássága korántsem csak ennyiből áll, hanem - most eltekintve attól, hogy grafikusművész, és képregényrajzoló is egyben - van egy Daymare Town nevű (ugyan csak 4 részt és néhány spin-off-ot megért, de máris igen terjedelmes) sorozata, amelynek nívója nem marad el a submachine-étól, viszont teljesen más világ: puszta kézzel rajzolt képregény hangulata van, amelyben mi (a főszereplő) egy városból próbálunk kijutni (ill. később a vidékéről is eltávozni), és ehhez számtalan kacifántosabbnál kacifántosabb kalamajkából kell kikevernünk magunkat...

Aztán van egy szintén igen híres (bár én annyira nem kedvelem) krimisorozata is Covert Front néven, ahol bár már rég lezárult a történet, esély van egy 5. részre is (akár már idén), csak ez a történetírón is múlik (merthogy itt nem Mateusz az)... Meg ezek mellett számos apróbb ilyen-olyan sorozat, kísérlet (ezek között akár arcade játékokat is találni), népszerűek még pl. a tízgnómos hidden objectjei, vagy a minden év végére elkészülő Where Is New Year? epizódok, amelyek az Újévet hivatottak köszönteni. 

Hát, ide sem írtam keveset, de annyi baj legyen! Most viszont haladjunk gyorsan tovább, mert még két fejezet hátra van!

 

02. killmonday: Fran Bow

 Egy kedves kislányról szóló borzalmas történettel ismerkedhet meg, aki belevág Fran Bow kalandjaiba. Az eleje - ugyan "csak" rajzokról beszélünk - a lehető legvéresebben horrorisztikus, amolyan belezős fajta képekkel, aztán már inkább szürreálisba hajlik, aminek megvan az értelme a történet szempontjából, mindenesetre akinek ez problémát jelent, miután nem tud nem szembesülni vele, inkább nem ajánlom. Egyébként persze mindenkinek teljes szívből igen, mert fantasztikus teljesítmény, sőt, inkább műalkotásnak mondanám. Azzal az elejétől tisztában voltam, hogy egy indie játékkal van dolgom, de hogy egy kedves fiatal házaspárból áll a killmonday, azt álmomban nem gondoltam volna. Pláne, hogy a feleség, a bájos Natalia (persze őrült is egy kicsit, férjura nem különben) a történetíró és a designer is egyben, és elképesztő, hogy ennek a drága kis lénynek a fantáziája milyen határtalanul aberrált A férj, Isak, egyébként a programozásért és a játék zenéjéért felelős, így tényleg jól kiegészítik egymást az élet ezen területén is. Sikerült azt is megtudnom, hogy 2012-től kezdve a játék három évvel későbbi elkészültéig éjt nappallá téve, mániákusan dolgoztak rajta, még egy kimutatást is feltettek, hogy mennyiből élnek, és bizony, alig ettek valamit (na nincsenek is elhízva). Lényegében - szigorúan beosztva - felélték, amit előzetes - asszem a demóra alapozott - indiegogo-s kalapozás során sikerült összeszedniük, majd az egyikük nagypapájának sajnálatos elvesztése következtében pont annyi pénzt örököltek, amivel ki tudták húzni a Fran Bow piacra dobásáig. Azóta pedig boldog emberek, hiszen hatalmas sikerük van világszerte (nem mintha előtte a kőkemény kreatív munka ne adott volna nekik sok örömöt), továbbá anyagilag is egyenesbe kerültek. Jó, azt nem mondanám, hogy meggazdagodtak, de pénzügyi tekintetben is szép eredményt ért el a játék.

Nyugi, befejezem a háttérsztorizást, csak szerintem elég érdekes a dolog. Illetve mint az eddigiekből látszik, ez egy fizetős játék. Annyira rettenetesen nem drága, és bőven megéri az árát (bárki hozzájuthat, ha ide klikkel, és kiválasztja a neki megfelelőt), de elismerem, hogy nincs ingyen, és aki nem enged(het)i meg magának, hogy játékra költsön, az is játszhat a demóval (innen valamerre elindulva elérhető), ami a játék első fejezetéből áll. Érdemes belevágni, mert már ez is kifejezetten hosszú (nem beszélve az egészről), és bevallom, hogy ugyan nekem megvan a teljes mű, egyelőre én sem haladtam vele sokkal tovább, és hát máris ideteszem a listám második helyére!

Mielőtt azonban "szaladnátok" vásárolni, essen néhány szó arról is, hogy mi a portéka! A történet középpontjában egy 10 éves kislány áll, és ugyan mindjárt leírom, hogy mi vele a helyzet, de az én betűvetésemnél sokkal beszédesebb a játék felkavaró intrója:

Amiből a tragikus mellett két praktikusabb tény is kiderül, az egyik, hogy nincs szinkronizálva a játék, azaz a szöveg csak a feliratban jelenik meg. Nem teljesen világos, hogy miért döntöttek így az alkotók, pláne, hogy Natalia milyen bábozásokat szokott előadni Mr. Reddel (elég megnézni a Fran Bow készítésének video logjai közül bármelyiket), jót tett volna az összképnek, de hamar meg lehet szokni. A másik - immár szokásos - felvetésem, hogy angolul van (illetve németül és spanyolul is elérhető), és most tényleg azt mondom, hogy egy közepes nyelvtudás, vagy nagyon komoly szótárazási hajlandóság nélkül nem ajánlom. Persze nézegetni mindenképpen érdemes a grafika miatt, de ahhoz bőven találni let's play-eket a youtube-on, viszont az aktív játékhoz tényleg képben kell lenni, hogy ki mit mond.

Megint elkalandoztam, szóval a sztori: Fran idilli gyerekkorát szülei lemészárlása zárja le, és a trauma következményeként egy közeli gyermekelmegyógyintézetbe zárják, elvileg azzal a feltett szándékkal, hogy kiengedik, ha jobban lesz. Ám hamar gyanússá válik kis főszereplőnk számára, hogy nagynénjét - akihez elvileg kerülne - nem engedik a közelébe, illetve Mr. Midnight nevű cicáját is hiányolja, no meg félti (mint az intróból láttuk, ő elmenekült, mielőtt az alvó Frant megtalálták), ezért a legszívesebben kereket oldana. Inkább kedvcsináló mint szpojler, ha elárulom, hogy ebben a gyógyszerei lesznek segítségére, melyeket bevéve némileg megváltozik a világ... Mondanom sem kell, hogy a sok véres-beles szörnyűség, illetve azok víziója is a piros pirulák hatása. Tehát a feladatok adottnak látszanak, kijutni valahogy, megtalálni a kis kedvencet, és eljutni a nagynénihez. Ameddig eljutottam, eszerint is haladunk, de egy picit előrelesve annyit már tudok, hogy egy idő után elég gubancosak lesznek a szálak, olykor talán követhetetlenek is, hála a szürreális körítésnek. Engem az ilyesmi inkább vonz mint zavar, de aki csak a szépen-rendben folyó cselekményeket bírja elviselni, annak alighanem meggyűlik majd a baja Bow kisasszony kalandjaival.

Ennél többet úgy érzem, felesleges is írnom, csak néhány technikai részlet: az irányítással semmi bajom nem volt, de olvastam, hogy sokan nem tudták elindítani sem. Hát, ennek az okát innen még csak nem is sejthetem. Aztán az idáig felbukkant puzzle-ök, feladványok, szokásos point&click adventure stílusúak, ill. logikai jellgűek voltak a nem túl nehéz kategóriából. Ez szerintem rendben is van így, egy alapvetően a vizualitásra és az érzelmekre építő játék esetében. Még egy kritikai észrevétel, hogy a párbeszédeknél nincs igazi választási lehetőség, mindig kettő van: folytatjuk a beszélgetést, vagy odébb állunk, márpedig mindig folytatni érdemes. Ez egy elég komoly szépséghiba, azonban nemrég volt szerencsém a The Longest Journey-hez (jobb később, mint soha), általánosan elfogadottan a világtörténelem egyik legnívósabb adventure game-éhez, és ott is hasonló volt a helyzet, ha nem is ennyire átlátszó. Szóval egy játék működhet valódi cselekménybeli alternatívák nélkül is, és bizony itt is ez a helyzet, mert ez a fantasztikus képi megvalósítás mindenért kárpótol. Viszont hogy erről se csak beszéljek, záróakkordnak legyen itt a trailer, amelyben jó néhány fantasztikus képsort megtekinthetünk a játék különböző szakaszaiból:

 

01. neutral: Elements

Mi mást is választhattam volna az élre, mint minden idők egyértelműen legjobb escape game-ét, amely a műfajában páratlan monumentalitású, könnyebb-nehezebb rejtvények tömkelegét tartalmazza, ám a legnehezebbek is megoldhatóak (sőt, pont azok adják az igazi megfejtés-élményt). Az alkotó Mya (japán, naná, de hogy vajon hölgy-e, azt jó volna végre biztosan tudni) évekig dolgozott a művön, hihetetlen rendszert alkotott az egymást át meg át szövő rejtvényekből, a végére pedig még ezt is sikerült megfejelnie egy az addigiakat egyesítő szimbólumokban gazdag befejezéssel. És érdemes kihangsúlyozni, hogy ezt teljesen ingyen bocsátotta a nagyérdemű rendelkezésére (ok, nyilván hobbi, de akkor is), aminek persze örülünk.

A "vicc" az egészben, hogy egy kb. szokásos méretű escape roomban kezdünk el tevékenykedni, és ugyan látszik, hogy vannak itt dolgok, a játék valódi mélységeit lehetetlen még csak sejteni is(és itt és most nyilván nem is mondok többet...). Save funkció természetesen rendelkezésre áll, és senki ne is tervezzen úgy, hogy nem fogja használni, nem mondom, hogy lehetetlen (persze beleértve, hogy végig is játszuk ;-)), de közel az.

A kezelőfelület tök egyszerű, mondhatni a szokásos, nagyítóval vizsgálhatjuk a felszedett tárgyakat, és ilyenkor lehet rajtuk másik eszközt/tárgyat használni.

Tavaly év közben sokat írtam az Elementsről, bárki megtalálhatja őket itt a blogon, úgyhogy most csak még egyszer megismétlem, hogy egy pillanatig nem volt kérdéses számomra, hogy ez a játék fog a lista élére kerülni mind a fejtörők sokasága, változatossága, kézenfekvősége, mind a játék nagysága, fordulatbősége, kreativitása, mind a fantasztikus látványvilága (a szinte valósághű szobaberendezéstől a szimbolikus-mitikus figurákon át, a környezetbe briliánsan belesimuló grafikus útmutatásokig/segítségekig (clue-ra gondolok, nem tudom, van-e közhasználatú szavunk rá)) miatt. A végére nem maradt más, mint hogy aki még nem ismerné, az az ábrára klikkelve kezdjen is hozzá azonnal!

elements_1.png

Ui.: aki nem ismerné a neutral többi játékát, bár jóval kisebb volumenűek, de az escape-műfaj krémjéhez tartoznak, és innen elérhetőek!

 

A végére értem hát a megint csak nem rövid, ámde reményeim szerint sok információt és élménylehetőséget rejtő irományomnak. Az elején ígértem, hogy megemlítek néhány játékcímet, amikhez nem volt ugyan szerencsém, de ha lett volna, jó eséllyel itt kötnek ki. Ezek persze mind komolyabb adventure game-ek, hiszen egy mininek azért csak nekiálltam volna!

Első helyen a Book of Unwritten Tales 2-t említem meg, mert az első részét nagyon szerettem, és e mellé még bődületesen hosszú is volt (néha egy picit csömöröm is lett tőle, de mindig sikerült túllendülni). Sajnos a két rész között kijött prequel (most nem részletezem) is akadozott már annyira a gépemen, hogy inkább félre tettem jobb időkre, ha egyszer lesz egy új gép, azonnal nekiesem, és hát a 2 ugyanennek a problémának nyilván szintén áldozata. Annyit belenéztem a yt-n, hogy a grafikája még profibb (ezáltal nagyobb teljesítményt is kíván...), az egész pedig még sokkal hosszabb, mint az 1, talán a valaha készült leghosszabb adventure game, de erre nem vennék mérget...

Másik említésre méltó a The Room 3, itt is csak az elsőhöz volt szerencsém, kedveltem is, lényegében egy komoly játékká felduzzasztott escape game jellegű valami volt, bámulatos 3D grafikával. Sajnos a 2 azóta sem jelent meg PC-re, nekem meg csak az van. Amennyire látom, már az nagyságrendekkel szebb lett elődjénél, azonban úgy tűnik, hogy a 3-ra minden tekintetben szintet (vagy szinteket) léptek az alkotók, a játéktér is sokkal nagyobb és összetettebb lett. Persze miután PC-re természetesen a 3 sincs, mindez kósza benyomás, és egyelőre az is marad :-(

Ezek a legfontosabbak, illetve a Broken Age-re (amit meg csak egyszerűen valamiért nem tudtam elindítani egyelőre, szintén lehet a gép hibája) azért előbb-utóbb már sort kerítenék a két szálon vitt, két világos, fiús-lányos sztorija tök érdekesnek tűnik...

És akkor ezt az egészet itt és most be is fejezem végre...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://escapefromadventures.blog.hu/api/trackback/id/tr518397460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.